...a liberálbolsevikoknak

Régi szép idők! Amikor a felvilágosult, haladó emberek még szerencsétlen, ostoba fogyatékosokként tekintettek a „valláskárosultakra”, szánalommal néztek rájuk és lekezelően beszéltek velük! Mára ez sajnálatosan megváltozott. Mivel a progresszívek valamennyi utópiájukkal megbuktak, meggyőződéseiket és önbizalmukat vesztették, így a haladás útja számukra ma már csak a mindent IS jobban tudás maradt, legendásan híres dialektikájukat tradíciókon is gyakorolják, keresztényebbek a keresztényeknél, muszlimabbak a muszlimoknál, buddhistábbak a buddhistáknál stb. stb. stb., küzdenek, mint disznó a jégen egy új univerzalizmusért, hogy visszanyerjék régi lendületüket és folytathassák diadalmenetüket „az űrön át a semmibe”. [Egy komment a Világhálóról]

Önmagukban a keresztény bölcselőt frissen fölfedező liberálbolsevik megmondóknak ajánlom figyelmébe Pázmány Péter szavait:

„Ama pogány bölcs, Aristoteles, az ő könyveirűl azt mondta régen, hogy ő ezeket ki is eresztette, s ki sem eresztette, mert senki azokat meg nem érti, aki ezek értelmét őtőle nem veszi. Ugyanezent mondja Szent Péter az Írásrúl, hogy senki azt őmagátúl meg nem érti, hanem a Szentlélek tanításából. Annak okáért, aki a Szentírás igaz értelmét előnkbe adja, és a hit dolgaiban ítíletet tészen, szükség, hogy a Szentlélektűl vezéreltessék, és Istentűl igíreti legyen, hogy e dologban el nem tévelyedhetik. Mert ha efféle igíreti nem volna, bizonyosok nem lehetnénk az igazságrúl, hanem az ő magyarázatjárúl is méltán kételkedhetnénk.

Mi azért azt mondjuk, hogy ugyanazon anyaszentegyház, mely bizonyoson előnkbe adja; melyik légyen az igaz Szentírás és az igaz apostoli tradíció, az Írás értelmének is bizonyos és megcsalatkozhatatlan mestere; mert az Úristen igíretivel kötötte arra magát, hogy el nem hagyja tévelyedni az ő anyaszentegyházát.

Ezt először azzal bizonyítom, hogy amint mondám, ha az Isten igíjének esméretiben el nem tévelyedhetik az anyaszentegyház, az ő magyarázatjában sem tévelyeghet; és ha ebben tévelyeghet, amabban is hamisat taníthat; és így bizonytalan lészen a keresztyén hit, amint megmutatám.

Másodszor: Ha az újítók ítíleti szerént; minden ember ő maga, az Istennek belső tanításából megesmérheti az Írás igaz értelmét, sokkal inkább megesmérheti az anyaszentegyház; mivelhogy ennek sokkal bőségesb ajándékokat igírt az Isten, hogysem mint emennek vagy amannak.

Harmadszor: Mind az Ó-, mind az Újtestamentomban az anyaszentegyházhoz és az ő főpásztorához igazítja Isten az ő híveit, és azt parancsolja, hogy ezt hallgassák s ennek ítíletin megálljanak, és aki ezt nem hallgatja, olyannak tartsuk, mint a pogányt. És hogy bizonyosok lennénk az ő tanításárúl, azt igíré Isten; hogy soha az anyaszentegyházon győzelmet nem veszen a sátán, azaz semmi eretnekségbe és tévelygésbe nem esik; mert ha ebbe esnék, kétség nélkül az ördög hatalmat venne rajta, és így nem volna az anyaszentegyház az igazságnak kőszála; és nem is tartoznánk mindenben engedni néki. Urunk sem jól parancsolná, hogy amit a papi fejedelmek tanítnak, azt megtartsuk; Szent Pál sem igazán mondaná, hogy azért adott doktorokat és pásztorokat az anyaszentegyházba az Isten, hogy hamisság szelétűl idestova ne hordoztassunk. Mert ha ő maga is az anyaszentegyház hamis ítílettel és tévelygő magyarázattal megcsalhat minket; nem őrzőnk, hanem eltévelyítőnk ő minékünk. Ha pedig ez úgy nincsen, szükség; hogy amit az anyaszentegyház tanít, arrúl méltán azt mondhassa: Visum est Spiritui Sancto et nobis. [A Szentlélek is, mi is úgy láttuk jónak. (ApCsel 15, 28)]

Negyedszer. A keresztyénségnek eleitűl való szokásából megbizonyíthatjuk ezt, mert valamikor eretnekség támadott, akármint hányná-vetné az Írást is az eretnek tanító, akármint támogatná vallását az Isten igíjével, akármint fejtegetné éles elméjével gondolt feleletivel az őellene hozott bizonyságokat is; de ha az anyaszentegyház főpásztorinak gyöleközete kárhoztatá az ő tudományát, mindnyájan a keresztyének eretneknek ítílték őtet. És noha a Szentírás szerént teszen vala ítíletet őróla az eklézsia, mint az igaz fejedelem is, a törvény szerént ítíl, de azért ennek vizsgálását nem bízzák vala a kárhoztatott tévelygőre, hanem egyenlőképpen a keresztyének beveszik vala az anyaszentegyház ítíletit. Nyilvánvaló dolog tehát, hogy a keresztyéneknél mindenkor bizonyos dolog volt, hogy az anyaszentegyháznak a hit dolgairúl való ítíleti, bizonyos és megcsalatkozhatatlan; és hogy őhozzá kell folyamnunk minden vetekedésben, kit a régi szentatyák egyenlő értelemmel, közönségesen tanítnak, amint megmutatja Bellarminus.

De hallhaddsza, mint írnak e dologrúl a tudós emberek. Hieronymus: Evangelium non in verbis scripturae, sed in sensu ait esse. Cum igitur non ad verba, sed ad sensum referatur fides, si Ecclesia scripturam habet sine legitima interpretatione, non habet verum Evangelium. Atqui Dei promissio est, non recessura Dei verba de ore Ecclesiae, quae a Spiritu Sancto ad omnem veritatem edocetur. Deinde cum non de scriptura, sed de eius sensu est controversia, si Ecclesiae interpretatio non esset certa intelligendi norma, nullus esset Judex in exploranda scripturae intelligentia; quod si ita est, audeo dicere, Rempublicam fuisse nullam stultius constitutam, nullus enim erit dissidiorum finis, nulla fidelium consensio, nulla unitas fidei, qua sublata, non charitas modo et pax, sed et fides ipsumque Ecclesiae nomen tolletur. Ad haec Ecclesia columna est veritatis, nec errare in fide potest, et veritas proprie in sensu scripturae est, nec quidquam magis ad fidem spectat, quam vera intelligentia scripturae. Praeterea Apostoli, quibus Christus aperuit sensum scripturarum, non verba solum, sed in primis sensum praedicarunt Evangelii, in eo enim est Deis Verbum, et Psitacorum, non Apostolorum est doctrinam absque intelligentia sonare; et nemo novit rectius, quem sensum et qua verba ab Apostolis acceperit Ecclesia, quam ipsa quae accepit Ecclesia. Ab illa igitur sensus legitimus peti debet. Denique iubemur a Christo controversias ad Ecclesiam deferre, eiusque iudicio aquiescere. Ergo ne inutilis sit haec delatio, et interminabilis controversii, non subiicietur examini eius, qui accusatur, iudicium Ecclesiae. Si enim fas sit litiganti sententiam Ecclesiae examinare, an sit conformis scripturae, nec illi ascquiescere tenetur, nisi evidentur convictus de hac conformitate, sine contumacia partium, nullus erit finis controversiarum, nulla huius iudicii utilitas; cum nec Calvinistae, de Eucharistia, nec alii, se evidenter convictos fateanter. Quod vero probanda omnia iubet Apostolus, recte id; sed regula data est ad quam probanda, lapis scilicet lydius Ecclesiae, communisque eius sensus et consensus; qui enim ab hac regula declinant, qui dissensiones et profanas novitates, praeter doctrinam quam accepimus, invehunt, fugiendi sunt. [Jeromos azt mondja: Az Evangelium nem az Írás szavaiban, hanem értelmében van. Ha tehát nem a szavakra, hanem az értelemre alapítjuk a hitet, s az egyháznak nincs birtokában az Írás hiteles értelmezése: nincs igaz Evangeliuma. Márpedig Isten ígérete; megmásíthatatlan szava az egyház szájáról, hogy a Szentlélek minden igazságra megtanít. Továbbá, amikor nem az Írásról, hanem annak értelméről folyik a vita, s az egyház értelmezése nem lenne kizárólagosan követendő norma: senki nem lehetne döntőbíró az Írás értelmezésében. Ha pedig ez így van, azt kell mondanom, hogy ennél ostobábban nem lehetne államot alapítani, ugyanis így sohasem lesz vége a visszavonásoknak, sohasem lesz a hívők között egyetértés, mivel a hit egysége szétesett; s nemhogy szeretet és béke nem lesz, de még a hit és az egyház neve is megsemmisül. Ezenkívül az egyház az igazság oszlopa, a hitben tévedhetetlen. Az igazság pedig magában a Szentírás értelmében van, s ezért semmi sem tartozik inkább a hitre, mint az Írás igaz értelmezése. Továbbá az apostolok, akiknek Krisztus kinyilatkoztatta a Szentírást, nemcsupán szavakat, de mindenekelőtt az Evangelium értelmét prédikálták. Ugyanis abban van Isten igéje. Krisztusnak és az apostoloknak a tanítását senki sem ismerhette meg hitelesebben, mint maga az egyház, amely a szavakat is, azok értelmét is az apostoloktól kapta, befogadta, megértette. A hiteles értelmezést tehát egyedül tőle kell kérnünk. Végül, Krisztus azt parancsolja, hogy a vitákat bízzuk az egyházra, és annak ítéletében nyugodjunk meg. Így nem lesz haszontalan vádaskodás, vég nélküli vita, ha nem fogadjuk el annak vizsgálatát, akit vádolnak; csak egyedül az egyház ítéletét. Ha ugyanis isteni parancs lenne arra, hogy a perlekedők az egyház ítéletét felülvizsgálhatják, vajon lehetne-e hiteles, mindenki által elfogadott Írás, ha ez vagy amaz nem nyugszik meg benne, ha csupán látszólag győződtek meg erről a hitelességről. Egyesek engedetlenségének megszüntetése nélkül sem a vitáknak nem lesz vége, sem az ilyesféle ítéleteknek nem lesz haszna, ha például sem a kálvinisták sem mások nyilvánosan be nem vallják, hogy az oltáriszentségről folyó vitában meggyőzték őket. Amit pedig minden szempontból valóban megvizsgálandónak javall az apostol, arról helyesen azt mondja: a szabály adott, mit és hogyan kell vizsgálni: az egyház talpköve az Írás közösen elfogadott értelme. Azokat pedig, akik ettől eltérnek, akik egyenetlenséget szítanak; és a tanítás ellen, melyet elfogadtunk, avatatlan újításokat hoznak be, el kell űzni.]

Ezekből azért megtetszik, hogy noha amit egy vagy kettő a régi doktorok közül az önnön saját vélekedéséből és tetszéséből tanít, nem tartozunk bévenni; de mindazáltal, amit az egész anyaszentegyház, amit közönségesen az ő pásztori és doktori az ő idejekben való gyöleközetnek közönséges vallásából tanítnak, azt minden okvetetlen böcsülnünk, tisztelnünk és bé kell vennünk.”

A Rövid tanúság a Világhálón is megtalálható (olvasható-letölthető). [Kattints ide vagy ide!]