Azért nem kell ám elbíznunk magunkat attól, hogy mi vagyunk a környék legjobban futó téeszcséje! Van egy gyakorlatias, agilis téeszelnökünk, aki megvívja a maga kis meccseit a központtal, miközben a párttitkár sértetten intrikál ellene. De nyugodjon meg mindenki! Ha szanálni kell a téeszcsét, sem az elnökünk, sem a párttitkárunk, de még a főkönyvelőnk sem fog rosszul járni, a terheket mi, a tagság, fogjuk viselni. [Egy komment a Világhálóról]

A választásokat követő egy-két napon lehetett vigadni vagy búslakodni, de lassan talán már nem árt egy kicsit mérlegelni is. Eszünkbe juthat például, hogy a túl nagy siker súlyos károkat tud okozni, mind a személyben, mind a közösségben. Ami engem illet, simán elcserélném a kétharmadot egy egyszerű többségre és egy eredményes népszavazásra. Nem túl vidám dolog nézni azt sem, hogy a jobboldali közösség, az intellektuális és erkölcsi kihívások elmaradása miatt, hogyan válik fokozatosan csőcselékké. Aki emlékszik még arra, hogyan nézett ki a jobboldali tábor, mondjuk, 2008-2010 környékén, szembesülve azzal, hogyan néz ki most, bizonyára egyetért velem abban, hogy ez így nincs rendjén. Aki nemzetben gondolkozik, az látja, hogy bármennyire sikeres is, koncepcionálisan elhibázott a Fidesz politikája. Sokkal kevesebb kommunikációra és sokkal több kultúrára volna szükség, ideje volna sokkal kevésbé demokratikusnak és sokkal inkább kereszténynek lennünk, ha még holnap is szeretnénk magyarként élni. Hasonlóképp ideje belátnunk azt is, hogy a kormánypárti kétharmadnak semmi köze a jobberséghez és a magyarsághoz, annál több a biztonsághoz, a stabilitáshoz és a jóléthez. A csapda ott van, hogy bármikor előfordulhat, hogy szorul a gatyamadzag és választanunk kell magyarságunk és jólétünk között. És hogyan válassza a magyarságot, aki azt sem tudja, mi az? Én a Kádár-rendszerben nőttem fel, láttam, hogyan rohasztja szét a társadalmat az a hamis ígéret, hogy a konformizmus, azaz kussolni, elég. Nem elég...