„Ki vagyok én? nem mondom meg;
Ha megmondom: rám ismernek.”

A bicentenárium, a 2022-2023-as Petőfi-emlékév nagyszerű alkalom volna arra, hogy a közgondolkodásban is a helyére tegyük a Petőfi-képet. A „forradalmár Petőfi”-kép ugyanis elég rendesen eltakarja a költő és az ember Petőfit, gyakorlatilag semmi nem látszik abból, hogy valójában milyen jelentős, a magyar irodalmi és a nyelvi kultúra gazdagodásában milyen fontos szerepet betöltő költő és milyen ember volt Petőfi Sándor.

Valószínűleg ma sokkal többek érdeklődését fel lehetne kelteni személye és műve iránt, ha a forradalmár ködképet nem egy korabeli rock and roll celeb ködképére rajzolnánk át, hanem egy olyan hús-vér fiatalember képére, akit sikeres hentes-mészáros vállalkozó apja a legjobb iskolákba járat, abban a tudatban nő fel, hogy ő a szüleinél többre viszi, jogász lehet és a helyi vagy vármegyei közigazgatásban akár valami komolyabb státuszt is betölthet majd és amikor az 1838-as dunai árvíz a családját tönkreteszi és nem tudja folytatni tanulmányait, szerepet kezd keresni már meglévő ambícióinak megéléséhez. Vándorszínészekhez áll, de színésznek alkalmatlan, katonának jelentkezik, ahonnét fél év után egészségügyi okokból kiszuperálják, alkalmi munkákból él, megpróbál annyi pénzt keresni, hogy befejezhesse tanulmányait, sikertelenül, mígnem ki nem derül számára is, hogy az irodalomhoz van tehetsége és ezt a tehetséget olyan tekintélyes emberek igazolják vissza, olyan irodalmárok veszik komolyan verseit, mint például Vörösmarty Mihály, Toldy Ferenc és Bajza József, akkor minden energiájával ebbe a szerepbe teszi magát bele. Nem érdekesebb-e Petőfi egy tehetséges, törekvő, bár meglehetősen tapasztalatlan fiatalemberként, aki valaki akar lenni, mint egy lila ködlovagként, akit megszállt a biedermeier szentimentalizmusa, amit aztán még felül is fertőzött a kor forradalmi szelleme?

Most akkor van kollektív felelősség vagy nincs? Érdekes dolog ez a felelősségesdi! Anno, a II. világháború után, a világtörténelem legnagyobb botrányaként emlegették, hogy a nemzetiszocialista Németországban a kollektív bűnösség (és az ebből logikusan következő kollektív felelősség) elve alapján üldözték a zsidókat. Egyszer és mindenkorra(?) kimondatott, hogy kollektív bűnösség és így kollektív felelősség pedig nem létezik. Ma pedig, több mint hetven évvel az események után, egyre több helyütt és összességében egyre nagyobb összegű kárpótlást fizetnek az egykori üldözötteknek és azok leszármazottainak, olyan személyek adójából, akik (már csak életkoruknál fogva sem(!)) még ha akartak volna sem tudtak volna részt vállalni az egykori bűnökben. Most akkor van kollektív felelősség vagy nincs? És ha nincs, akkor hagyadíziglen van mégis? [Egy komment a Világhálóról]

Rédei Ottó cikket közölt a hirklikk.hu-n Történelmi revansizmus grasszál Varsóban és Budapesten címmel. [Kattints ide!] Mivel a hirklikk.hu nem kommentelhető, röviden itt szólnék hozzá.

Igaza van, Ottó! A németek nem szállták meg sem Lengyelországot, sem Magyarországot, a lengyelek és magyarok maguk hívták be a németeket, hogy segítsék őket zsidajaik meggyilkolásában. Így, természetesen, ha megszállás nem volt, áldozati közösség sem lehet a németek által elhurcolt, meggyilkolt lengyelek, magyarok és zsidók között. A lengyelek és magyarok kollektíve bűnösök, a zsidók kollektíve áldozatok. Mondjuk, az egy kicsit problematikus, hogy ha a lengyeleket, magyarokat kollektíve bűnösnek tekintjük, akkor a zsidókat is annak kellene tekintenünk a jogfosztásuk igazolására felhozott bűnökben s ezzel, ad absurdum, kollektív jogfosztásuk, deportálásuk is formálisan igazolható — de ezt az ellentmondást majd maga biztosan megmagyarázza!

És persze, ebből következően, szovjet megszállás sem volt! A lengyelek, magyarok által behívott szovjetek csak segítették a lengyeleket, magyarokat az osztályellenség elhurcolásában, legyilkolásában. A szovjet ideiglenes itt-tartózodás és a kommunista terror minden rémségéért is a lengyelek és a magyarok a kollektív bűnösök.

Amikor Lovászy László miniszteri biztosként fölényeskedve rendreutasítja és kioktatja Veres András katolikus püspököt, mert a püspök az Egyház álláspontját képviseli a mesterséges megterményítés ügyében, amikor Lázár János kormánypárti országgyűlési frakcióvezetőként fordított kanosszával fenyegeti az Egyházat, ha nem elég készséges a kormány oktatáspolitikai elképzeléseinek követésében, amikor a korábban az egyházakkal egyeztetett egyházi törvényt, a törvény elfogadásának napján, megpuccsolja a kormánypárti többség és sorolhatnánk, akkor elgondolkodik az ember. És amikor a kormánysajtó virtuális lincskampányt indít egy katolikus pap ellen, módszeresen hergeli szavazóit a pappal szembeni gyűlöletre, akkor olyan nagyon már meg sem lepődik. [Egy komment a Világhálóról]

A Hodász András, római katolikus pap, ellen indított kormánypárti lejárató médiakampányról:

1. Nem Hodász „Papifrankó” Andrásról szól ez a történet, hanem az Egyház méltóságáról és autonómiájáról. Ha Hodász András olyat mondana vagy tenne, ami nem fér össze hivatásával, feljebbvalói abban a minutában leállítanák. Ergo, mivel eddig nem állították le, semmi olyat nem mondott vagy nem tett. Ahhoz pedig, hogy közéleti kérdésekben állást foglaljon, egy papnak épp úgy joga van, mint neked vagy nekem vagy bárki másnak. Ha Hodász atya esetében ezt kétségbe vonjuk, akkor minden pap esetében kétségbe vonható és már ott is vagyunk a pap ne politizáljonnál, a hinni a templomba kellnél, a vallásnak a templom falain kívül nincs létjogánál. Épp eleget éltem a szocializmusban, hogy ezt ne kívánjam vissza, épp eléggé ismerem az Egyház történetét, hogy felismerjem a világi hatalom által indított egyházellenes kampányokat. És ehhez még egyet sem kell értenem Hodásszal.

2. Elég jó a memóriám, így emlékszem, hogy a bal-ballib oldalon mekkora ordítozást csaptak, ha egy kisgazda, jobbikos stb. rendezvényen feltűnt egy-egy pap vagy lelkész vagy a fideszes potentátok klerikusok társaságában tették-vették magukat. Ismerjük az ilyenkor kántált szöveget, ami a kommunizmus óta ugyanaz. Épp elég volt balról hallgatni ezt az egyházellenes acsarkodást, semmi szükség nem volt rá, hogy a fideszes médiageczi skriblerbagázs és fészbukcsőcselék is beszálljon a kórusba.