Bojkottáld az Aldit! Én már évek óta nem vásárolok Heineken-, Coca-Cola-, IKEA-termékeket és nagyon jól megvagyok nélkülük. Ezután nem vásárolok Aldiban sem, megtehetem, mert számos más kereskedő is van a településemen. Az én pénzemből ne folytasson senki emberellenes propagandát! [Kattints ide!] Ha ezeknek a gazembereknek nem elég, hogy hulladékot árulhatnak aranyáron és újabban már a lelkekkel is kereskedni akarnak, akkor nincs más megoldás, mint messzire elkerülni őket. Mivel a pénz az istenük, másként úgysem hathatunk rájuk, mint bevételmegvonással, ez viszont nagyon nagyot üt rajtuk — és talán elgondolkodtatja őket, kivel és mivel szórakozzanak.

„Leinbachnak egy évekkel korábban, nagyobb társaság előtt egészen komolyan, sőt bizonyos jelentőségteljes hangsúllyal kifejtett gondolata ötlött az eszébe. Leinbach akkor megtalálta a bizonyítékát, hogy halál tulajdonképpen nem létezik. Kétségbevonhatatlan ugyanis, magyarázta, hogy az utolsó pillanatában nem csupán a fuldokló, de minden más halandó előtt is hihetetlen sebességgel még egyszer lepereg az egész élete. S mivel ennek az emlékezetben felidézett életnek is van egy utolsó pillanata, és ennek az utolsó pillanatnak is megint csak elkövetkezik az utolsó pillanata, és így tovább: ekképpen a halál tehát alapjában nem egyebet jelent, mint az örörklétet — vagyis, matemaikai formulával élve: végtelen sort. Robert jól emlékezett rá, hogy Otto milyen elkeseredetten utasította vissza ezt a badar locsogást; Robert azonban, bár Leinbach felfogását nem vette kifejezetten a védelmébe, nem tartotta teljes értelmetlenségnek. Ha Leinbach magyarázata helyes, úgy persze sosem tudhatjuk, hogy hányadszor is éljük már meg ugyanazt az egyet, azonkívül ez teljesen mindegy is, hiszen az ember arra ítéltetett, hogy végtelenszer éljen át mindent. — Eh, egyik hülyeség a másik után! Kétes egy jelenség ez a Leinbach, orvosként pedig egyáltalán nem lehet őt komolyan venni! Leinbachot természetesen át lehet ejteni, akkor és annyiszor, ahányszor csak akarja az ember; nem nagy kunszt. Otto már nehezebb dió, ővele már nem olyan könnyű boldogulni...”

[Schnitzler, Arthur: Menekülés a homályba (fordította: Kertész Imre) In: Menekülés a homályba. Osztrák elbeszélők a XX. század első felében (válogatta és az életrajzi jegyzeteket írta: Kajtár Mária) Európa Kk., Bp., 1988., 223.-224. p.]

Az országgyűlési választások után napokig a fővárosból kirajzott nagyjából húszezer civil szavazatszámláló sajátos szemléletű és hangulatú vidéki élménybeszámolóival voltak tele a sajtóorgánumok és a közösségi portálok. Ezekről jutott eszembe és ha már eszembe jutott, ide is jegyzem: Nem olyan rég láttam, talán a sprektumcsannelen, egy „ismeretterjesztő” filmet kőkori körülmények között élő pápua új-guineai törzsekről. A stábot kivitte egy kísérő a dzsungelbe, ahol lefilmezhették, a pucér bennszülöttek puszta kézzel és kőeszközökkel kihegyezett fadárdákkal hogyan vadásznak apróvadra. A bemutató ára X dollár volt. Az egyik stábtag megkérdezte az egyik bennszülöttet, hogy: ha ők így élnek, akkor mire kell nekik a pénz? A bennszülött értetlenül nézett vissza rá: hogyhogy mire? hát cigire és elemre a zsebrádióba!

Milyen érdekes, hogy jóformán Hamvas volt a legtovább tiltott szerző, a nyolcvanas években, amikor már szinte mindenkiről szabad volt beszélni, Hamvas még akkor is kiadási tilalom alatt állt. 1948-tól egészen a 1980-as évek közepéig tiltott szerző volt, pedig semmiféle manifeszt politikai kötődése nem volt, nem is emigrált, mégis már a neve hallatától is megőrültek az elvtársak! 1964-ben Fodor József (aki egyébként nagyon jól feküdt Kádáréknál) kitalálta, hogy kér néhány művészeti tárgyú írást Hamvastól az általa (mármint Fodor által) szerkesztett Látóhatár című folyóiratba, amit kifejezetten arra találtak ki, hogy megmutassák, hogy a Rákosi-korszakhoz képest a Kádár-éra már milyen nyitott és felvilágosult. Mikor ezt megtudta Köpeczi Béla, aki ekkor a Kiadói Főigazgatóság vezetője volt, hatalmas botrányt rendezett, úgyhogy ezt követően újabb két évtizedig nem merte Hamvast egyetlen folyóirat vagy könyvkiadó sem elővenni. [Egy komment a Világhálóról]

Szólok! Az Új Forrás folyóirat Hamvas Béla-tematikus száma már/még a Világhálón is elérhető-olvasható számos, ha nem is feltétlenül mérvadó, de mindenképp érdekes és tanulságos írással.

[Kattints ide!]

„Mi a szabadság?

A szabadság alsó határa a jó és a rossz közötti választás képessége; az egyetlen szabad tény az, hogy mindig választhatjuk a jót.

Ha még szabadságodban áll a rosszat választanod nem vagy szabad. A rossz választása lerombolja a szabadságot.

Sohasem választhatjuk a rosszat magáért, csak mint látszólagos jót. De ha valami neked tetsző dolog megtételére határozod el magad, holott az valójában nem jó, akkor valami olyat teszel, amit nem akarsz igazán, tehát nem vagy igazán szabad.

A teljes lelki szabadság: teljes képtelenség a rossz választására. Ha mindaz, amit kívánsz, igazán jó, és minden választásod erre a jóra irányul, sőt el is éri, akkor szabad vagy, mert mindazt megteszed, amit kívánsz, minden akaratod tökéletesen megvalósul.

A szabadság tehát nem egyensúly jó és rossz választása között, hanem tökéletes szeretete és elfogadása annak, ami valóban jó; tökéletes gyűlölete és elvetése annak, ami rossz. Így mindaz, amit teszel, jó és boldogító, viszont visszautasítasz és megtagadsz minden boldogtalanságra, öncsalásra és szomorúságra vezető lehetőséget – tudomást sem veszel róluk.

Ut scias reprobare malum et eligere bonum: (Tudd a rosszat elutasítani és a jót választani) csak az az ember igazán szabad, aki minden rosszat oly tökéletesen elvet, hogy egyáltalán nem is kívánja.

Istenben még árnyéka vagy lehetősége sincs meg a rossznak vagy a bűnnek, tehát Ő végtelenül szabad. Ő a Szabadság.”

[A csend szava. Válogatás Thomas Merton műveiből. Összeáll. és ford.: Lukács László, Szent István Társulat, Bp., 1991., 376.-377. p.]

[Thomas Merton (1915-1968) trappista szerzetes-pap, költő, író, a XX. századi amerikai katolikus irodalom legnagyobb hatású alakja. Új-zélandi–amerikai festőművész-házaspár gyermekeként született Franciaországban. Kisgyermekként édesanyját, kamaszként édesapját is elveszítette; gyermek- és kamaszkora részben apjával a „világban bolyongva”, részben amerikai nagyszülei családjában, részben francia és angol bentlakásos iskolákban telt. Egyetemi tanulmányait az angliai Cambridge-ben és az amerikai Columbia Egyetemen folytatta: angol irodalomból doktorált, írónak, művészet- és irodalomtörténésznek készült. 1938-ban (az apja révén anglikán vallású Merton) római katolikus hitre tért, 1941-ben pedig belépett a trappista szerzetesrendbe. Elvonultságában a katolikus misztika és lelkiségi irodalom több jelentős (korszakos hatású) művét alkotta meg; versei az amerikai költészet első vonalába emelték; társadalmi kérdésekről (a vallásközi párbeszédről, a hidegháborús konfliktusról, a szociális kérdésről, a polgárjogi mozgalmakról stb.) szóló írásai pedig nemcsak a katolikus, de az egész korabeli amerikai (értelmiségi) közgondolkodásra is befolyást gyakoroltak. Ötvenhárom évesen egy baleset (egy áramütés) következtében hunyt el.]

(Még mindig a gyermekvédelmi népszavazásról)

Ha hihetünk a tudománynak, a homoszexualitásnak három típusa van: az öröklött, a szerzett és az elsajátított homoszexualitás. Míg az első, a öröklött homoszexualitás, örökletes adottságuk révén feminin (szexualitású) férfiak és maszkulin (szexualitású) nők jellemzője, addig a második, s szerzett homoszexualitás, különböző (szerzett) pszichés zavarokban szenvedőké (akiknél a homoszexualitás, mint a pszichés zavar egyfajta – még csak nem is szükségszerű – következménye alakul ki). A harmadik, az elsajátított homoszexualitás, pedig, homoszexuálisok által megrontott, egészséges szexualitásúak homoszexuális gyakorlata. Ebből az következik, hogy ahhoz, hogy a buzik hódolni tudjanak szenvedélyeiknek, bizony, egészséges szexualitásúakat kell szakmányban megrontaniuk (hiszen egy öröklötten homoszexuális személy, hogy partnert találjon magának, szükségszerűen, a másik két csoportból kell, hogy kereskedjen (akik, ugye, öröklötten nem homoszexuálisok)). Mi az, ha ez nem társadalmilag veszélyes?!. [Egy komment a Világhálóról]

Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam:

– Buzinak lenni komoly kockázat.

– Úgy különösen, ha fennhangon hirdetik, hogy a céljuk kisebbségből többséggé válni.

Kapcsolódó bejegyzések a magyarido.blog.hu-n [Kattints ide!]

Mai hír: „Robert Habeck szövetségi gazdasági miniszter az orosz energiaellátástól való függőségre való tekintettel energiatakarékosságra szólította fel a németeket... (...) ...a napi zuhanyzás megszüntetése következtében elszaporodnak a jó baktériumok a bőrön, aminek következtében például elmúlhat az ekcéma. A kellemetlen testszag pedig a bőrgyógyász szerint három hét alatt elmúlik.” [Forrás]

Ezt nem tudom. Azt viszont tudom, mert olvastam, hogy a XIV. Lajos francia király, a Napkirály, udvarába küldött orosz követ azt írta a jelentésében, hogy Őfelségének (Lajosnak) olyan szaga van, mint az elejtett vadnak, vadkannak, medvének vagy farkasnak.